Jelenlegi hely

3+1 különleges teremberendezési mód

Ha már unalmasnak találod a körasztalos berendezési módot, akkor tedd különlegesebbé a rendezvényedet valami igazán egyedivel, aminek a kivitelezése sem feltétlen okoz nehézséget. Persze sok múlik azon is, hogy mennyi embert szeretnél leültetni, és mekkora hely áll a rendelkezésedre.

1. Tekeredő kígyó

Talán ezt a legnehezebb összehozni, mivel csak bizonyos helyszíneken kivitelezhető, és speciális asztalok szükségesek hozzá. Viszont, ha a rendezvényhelyszín adottságai megengedik, akkor bátran gondolkozz ebben a megoldásban. Akkor használd, ha nem szükséges a vendégeidet külön csoportokra bontanod, és különálló asztalokhoz ültetned őket. Ezzel megkönnyíted az egymással való kommunikációt is, ráadásul biztosan emlékezetes lesz a rendezvény, hiszen már az első benyomással is azt tükrözöd, hogy itt bizony valami igazán egyedire lehet számítani. 

2. Szögletes kígyó

Amennyiben az előző megoldáshoz nem állnak rendelkezésedre ívelt asztalok, úgy választhatod a szögletes kígyó formát is. Ennek kialakításához a szinte minden rendezvényhelyszínen elérhető táblaasztalok szükségesek. Nagyon jól mutat hosszúkás teremben, de akár kisebb egységekre is bonthatod, mint ahogyan az első fotón is szerepel. Amire vigyázz, hogy az asztalok találkozásánál elég helyet hagyj a vendégeid számára.

3. Kereszt

Formálj keresztet vagy X-et a táblaasztalokból, amellyel szintén elkápráztathatod a vendégeidet. Amennyiben szeretnél 10-20 fős csoportokat kialakítani a résztvevőkből, de mégsem szeparálnád el őket egymástól, mint a körasztalos berendezési mód esetén, akkor ez lehet a tökéletes választás a számodra, hiszen az X egyes szárain ülőket valamelyest elkülöníted a többiektől, de mégis megtartod az egységet. Az asztalok találkozásához állíts be egy négyzet alakú vagy egy körasztalt, és dekoráld egy monumentális virágkompozícióval.

+1 Vegyes

Amennyiben ragaszkodsz a körasztalokhoz, de valamivel mégis feldobnád, különlegesebbé tennéd a látványt, akkor vegyítheted is a különféle megoldásokat. Jól mutatnak például a körasztalok és a keresztet formáló táblaasztalok is egymás mellett, de akár az egyszerűbb körasztal és táblaasztal kombinációt is választhatod. Határ a csillagos ég, a fantáziád, na meg persze a költségvetés.